Híreink 2014 Híreink 2014

2014.12.12.
Átadásra került Hercegszántón a Többfunkciós Közösségi Tér
Az ünnepélyes átadón köszöntőt mondott Feigl József, a település polgármestere, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Ramháb Mária, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár igazgatója.
Az ünnepi műsorban bemutatkozhattak a hercegszántói nemzetiségi hagyományőrző egyesületek, iskolások.
A megnyitót követően a kicsiket és nagyokat is közös játék várta.
 
Hercegszántó - szalagátvágás  Hercegszántó - Többfunkciós Közösségi Tér megáldása  Hercegszántó - könyvtárnyitó játékparti
 
 

 
Partneri elismerés a vidékfejlesztési munkáért
 
Ramháb Mária, a Bács-Kiskun Megyei Katona József  Könyvtár igazgatója 2014. december 9-én a Földművelésügyi Miniszter elismerését kapta a vidéki szervezetek hatékony együttműködését segítő tevékenységéért.

 

Miniszteri elismerés

 


Vakrandi decemberben
Vakrandi címmel decemberben is kölcsönözhet "meglepetés könyveket". A kölcsönzési ponttal szemben olyan becsomagolt könyveket választhat, melyeknek csak röviden jeleztük tartalmukat. Gyermek- és felnőtt irodalmi művek is válaszhatóak.

 


Ünnepi nyitva tartás
Decemberben változik megszokott nyitva tartásunk. Az ünnepi nyitva tartás részletesen >>
Fiókkönyvtáraink ünnepi nyitva tartása a fiókkönyvtárak oldalról érhető el.

 


Magyar Könyvtárosok Egyesülete Bács-Kiskun Megyei Szervezete őszi szakmai napja 2014. szeptember 29-én, hétfőn volt. A szervezeti tagok és az aktív könyvtári dolgozók mellett az őszi kitekintésre meghívtuk a Nyugdíjas Könyvbarát Klub tagjait is, akik aktív könyvtárhasználóként nagy érdeklődéssel figyelték a látottakat. A megyei körút állomásai a Felső Kiskunság könyvtárai voltak. A programról bővebben a MKE honlapján olvashatnak.

MKE csoportkép


Kecskemét Város Értéktár Bizottságának döntése alapján könyvtárunk Helyismereti Gyűjteménye>> és a Gyűjtemény feltárórendszere Kulturális Örökség kategóriában bekerült a Kecskeméti Települési Értéktárba.

További tájékozódási lehetőség az értéktárba felvett helyi értékekről:

http://ertektar.kecskemet.hu/ vagy a http://www.hirosertek.hu/  oldalakon.

 


 

Pályázat

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Méliusz Juhász Péter Könyvtár pályázatot hirdet Balatonfüred, Debrecen, Gyula és  Kecskemét testvérvárosok  középiskolásainak az alábbi témában:

GYÓGYVIZEK ÉS FÜRDŐK A XX. SZÁZAD ELEJI VIDÉKI MAGYARORSZÁGON ÉS NAPJAINKBAN

A pályázat lehetőséget nyújt a fiatalok nemzeti identitásának erősítésére, azon belül is a szűkebb pátriájuk történelmének megismertetésére, mely a helytörténeti ismeretterjesztés fontos eleme.

tovább a pályázathoz >>

Ajánló bibliográfia a Katona József Könyvtár állományából >>


Országos Könyvtári Napok 2014. október 18.

Dunafalva Könyvtár, Információs és Közösségi Hely látta vendégül Kovácsovics Fruzsinát. Elfeledett mézescsók címmel tartott koncertet az énekesnő társaival. Az eseményen a dunafalvi és a szeremlei kisdiákok kortárs költők megzenésített verseit hallgathatták. A jó hangulatú találkozónak köszönhetően a két település gyermekei újabb ismeretekkel térhettek haza.

Kovácsovics Fruzsina koncert Dunafalván

 


Az Országos Könyvtári Napok OLVAS AZ ORSZÁG! programnapján, 2014. október 17-én, pénteken a könyvtár szolgáltatásait népszerűsítettük a város több pontján. Ott voltunk a Piaccsarnokban, a Malom Központban, az Auchan Áruházban, és a Vasútállomáson is.

Olvass, Kecskemét - Helyszín a Piac  Olvass, Kecskemét - Helyszín az Auchan Áruház

Olvass, Kecskemét - Helyszín a Malom  Olvass, Kecskemét - Helyszín a Malom  Olvass, Kecskemét - Helyszín a Kecskeméti Vasútállomás

 


Országos Könyvtári Napok 2014. október 16.

Láss velünk, hogy együtt lépjünk! A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete érzékenyítő programja a látó gyerekeknek mutatta be, milyen az a világ, amiben a vak emberek élnek. Megtapasztalták, milyen fehér bottal közlekedni, tapintással felismerni tárgyakat. Megismerték a Braille-írást és egy speciális gépen a Braille-ábécét használva szöveget is írhattak. A Gyermekvilágban 13.00-16.00 óra között folyamatosan fogadták a csoportokat.

 


 

Az Országos Könyvtári Napok OKOSKÖNYVTÁR programnapján, 2014. október 15.-én, 16 órakorNagy István PhD. történész, tanár tartott előadást A zsidók története és a zsidókérdés Kecskeméten 1919-1944 között címmel. Az előadás a Holokauszt Emlékév alkalmával szervezett ismeretterjesztő előadássorozatban valósult meg.

Az előadáson az Országos Könyvtári Napok szervezőit és résztvevőit köszöntötte Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.

 


Hungarika a világ pénzein

Az Országos Könyvtári Napok ÉLŐ EMLÉKEZET, MÚLTUNK ÉRTÉKEI programnapján, 2014. október 14.-én, kedden Leányfalusi Károly numizmatikus előadását hallgathatták meg a téma iránt érdeklődőka Katona József Könyvtárban.

 

 


 

Országos Könyvtári Napok Bács-Kiskun Megyében

A megye könyvtáraiban is számos programokkal várják ezen a héten az olvasókat. A mai napon többek között a nem rég átadott Rémi Könyvtár, Információs és Közösségi Helyen Sólyom Tamás zenész szórakoztatta a gyerekeket. 2014. október 14.

Sólyom Tamás zenész Rémen  Sólyom Tamás zenész Rémen


Átadásra került a Katonatelepi Fiókkönyvtár

A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár Katonatelepi Fiókkönyvtára 2014. október 10-én, pénteken került átadásra. Az átadón köszöntőt mondott Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester, Kisberk Hella, az iskola vezetője, valamint Ramháb Mária a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár  igazgatója. A könyvtár bővítése, az új berendezések beszerzése a Nemzeti Kulturális Alap és Kecskemét Megyei Jogú Város támogatásával valósult meg.

Az ünnepi műsorban bemutatkoztak a katonatelepi óvodások, iskolások, valamint az iskola kosárcsapata és citera együttese.

Az ünnepséget Könyvtárnyitó játékparti zárta, ahol gyerekek és felnőttek egyaránt jól szórakozhattak. A kölcsönzést már a játék alatt is igénybe vehették az érdeklődő olvasók.

A könyvtár az iskolának és a lakosságnak együttesen nyújt nyilvános könyvtári szolgáltatást.

 Katonatelepi fiókkönyvtár átadója - szalagátvágás    

Katonatelepi Fiókkönyvtár átadó - játék     Katonatelepi Fiókkönyvtár átadója - kicsik tánca    Katonatelepi Fiókkönyvtár átadó - játék


Bács-Kiskun megyei könyvtárosok továbbképzése

 A Katona József Könyvtár munkatársai tartottak két napos továbbképzést a megye kistelepülési könyvtárosai számára.

2014. október 7-én Sükösdön, a frissen felújított Könyvtár, Információs és Közösségi Hely, október 8-án pedig Kecskeméten a Katona József Könyvtár adott helyet a programoknak.

A megye könyvtárosai a szakmai képzés során, adatbázisok, katalógusok használatával ismerkedtek meg, aktuális információkat kaptak a jövő héten induló Országos Könyvtári Napok programsorozatról, de módjuk volt személyes konzultációra is a megyei könyvtár szakemberivel adott kérdésekkel kapcsolatban.

  Szakmai továbbképzés a Katona József könyvtárban     Szakmai továbbképzés a Katona József könyvtárban   

Szakmai továbbképzés Sükösdön  Szakmai továbbképzés Sükösdön

 


 

Nagykorúak lettünk

18 évvel ezelőtt 1996. szeptember 3-án nyílt meg könyvtárunk új épülete, amely az első önálló könyvtár épület Kecskeméten.

A Kecskeméti Lapok 1996 augusztusában két teljes oldalon mutatta be az új könyvtárat.

KL1996

 

 

 


Megújult a jánoshalmi városi könyvtár

Augusztus 20-án került átadásra a jánoshalmi városi könyvtár kibővített és megújult belső tere. A város ünnepi közgyűléséhez kapcsolódó rendezvényen, amelyen több százan vettek részt, köszöntőt mondott Czeller Zoltán polgármester, Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke és Ramháb Mária, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár igazgatója. A szalag átvágása és a felszentelés után a város lakossága egy könyvtárnyitó játékparti keretében vehette birtokba a Nemzeti Kulturális Alap és a helyi önkormányzat támogatásával korszerűen berendezett, teljesen megújult könyvtárat, ahol ezután éppúgy megtalálható lesz a számítógépes rész, mint a legkisebbek számára kialakított, játékos gyermekkönyvtári tér.

A Lajtha László Művészeti és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. által ellátott könyvtár a város központjában található Imre Zoltán Művelődési Központban működik.

Jánoshalma könyvtárátadó Jánoshalma könyvtárátadó

Jánoshalma könyvtárátadó Jánoshalma könyvtárátadó

Jánoshalma könyvtárátadó Jánoshalma könyvtárátadó

 


Partneri elismerés

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tevékenységének támogatásáért a rendőrök védőszentjét ábrázoló" Sárkányölő Szent György" 3 dimenziós üvegkerámia plakett emléktárgyat adományozott Ramháb Máriának a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár igazgatójának.

Ezzel a megyei főkapitányság és a megyei könyvtár több éves, sikeres partneri együttműködését ismerte el az adományozó. Az elismerés a Rendőrség Napjához, 2014. április 24.-éhez kötődik, amit Ramháb Mária az Állami Ünnep tiszteletére rendezett ünnepségen, 2014. augusztus 19.-én vett át.

http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/szervezeti-hirek/elismeresek-az-allami-unnep-alkalmabol

 


Együttműködési megállapodás

A TÁMOP 3.2.4.A-11/1-2012-0069 „Olvassunk együtt! – szövegértést fejlesztő programsorozat 7-12 éveseknek és érettségivel nem rendelkező felnőtteknek Bács-Kiskun megye könyvtáraiban" című pályázat keretében,   a Katona József Könyvtár együttműködési megállapodást kötött az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárral.

A megállapodás aláírásával az együttműködő felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a pályázat fenntartási időszakában együttműködnek az olvasáskultúra fejlesztését, a könyvtári szolgáltatások népszerűsítését célzó közös programok, szakmai tapasztalatcserék megvalósításában.

Az első tapasztalatcserére és az  együttműködés aláírására 2014. augusztus 4-én került sor. A programon a projekt megvalósításában résztvevő kecskeméti és megyei kollégák vettek részt.

Fénykép-1   Fénykép-2

Elhunyt Asbóth Miklós (1943-2014) nyugalmazott könyvtárvezető, Kalocsa helytörténeti kutatója.  

1975-től 2012-ig irányította a kalocsai városi könyvtárat, kiemelten foglalkozott helytörténeti kutatásokkal. Kutatási eredményeit rendszeresen publikálta.

Asbóth Miklós

Jelentősebb munkái:

  • Kalocsa történeti kronológiája. (In: Asbóth Miklós, Romsics Imre: Kalocsa múltja és jelene. Kalocsa, 1998. 42-215. p.)
  • Kalocsai és Kalocsa környéki hidak. (In: Hidak Bács-Kiskun megyében. Szerk. Tóth Ernő. Kecskemét, 1999. 29-34 p.)
  • Kalocsa és környéke válogatott bibliográfiája.( In: Kalocsa történetéből. Szerk. Koszta László. Kalocsa, 2000. 413-438. p.)
  • Ezeréves Kalocsa. (Írta Asbóth Miklós, [fényképezte] Nagy Erik. Kalocsa, 2002.)
  • A kalocsai temetőben nyugvó nevezetes személyek sírjai és a művészi szempontból jelentős sírok. (Kézirat. Kalocsa, 2003. In: Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár Helyismereti gyűjteménye.)
  • Kalocsa településszerkezetének kialakulása és a kalocsai városrészek, közterületek nevének változásai. (In: Bács-Kiskun megye múltjából. 19. köt. Szerk. Szabó Attila. Kecskemét, 2004. 363-464. p.)
  • Kalocsa katonai és civil áldozatai a második világháborúban. (Kézirat. Kalocsa, 2004. In: Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár Helyismereti gyűjteménye, The Memorial Museum of Hungarian Speaking Jewry, kat. szám: E. 3838, Safed, Izrael. )

2011-ben létrehozta Kalocsa históriáját feltáró honlapot, mely tartalmának alakításában a legszélesebb körű tájékoztatásra törekedett.

Helytörténeti kutatásai, könyvtárosi munkájának elismeréseként Kalocsa Város Önkormányzata 1998-ban Kalocsa Város Művelődési Díja, Bács-Kiskun Megye Közgyűlése 2003-ban Bács-Kiskun Megye Közművelődési Díja kitüntetésben részesült, 2010-ben a Magyar Könyvtárosok Egyesülete  MKE - Emlékéremmel tüntette ki.

Kalocsa város vezetői, tisztelői, barátai és a megye könyvtárosainak képviselői 2014. augusztus 4-én, hétfőn búcsúztak a jeles szakembertől. Temetése Sopronban, szülővárosában lesz.